Kritikák
Dániel András: VONAL A VÉGTELENBE
Figyelő, 2007/16.
Kezdetben volt a papír. Fehérsége sima volt és végtelen. Látván ezt az Úr, megteremté a Feketét, mit tintának neveze. Rejté ezt tollba, melyet helyeze az ember kezébe, mondván: rajzolj, Béla valamit! És Béla a papir végtelen fehérére illesztvén akkor a tollnak hegyét, vonalat húza vele. Látván ezt az Úr, szivében megelégedék és eltávoza. Béla meg azóta is ott térdel a papír fölött, és húzza a vonalat egyre tovább. A vonal meg kanyarog, cikázik, hol szögletesen, hol hurkokat vetve, hol durvábban, hol finom szálakra bomolva. Amerre Béla elhalad, ott különös ábrák maradnak a papíron, aprólékos, mégis nagyvonalú rajzolatok. Itt arcok, kezek, kifordult terű épületek, ott vonalak csapdájába akadt cingár alakok. Egy tollhegyből életre kelő világ, amely, mint a világok által_ 87ban, hol ijesztő, hol mulatságos inkább. Mivel az Úr mind ez idáig sem tért vissza, újabb utasítás híján Béla kitartóan rajzol tovább. Talán azt reméli, hogy valahol a végtelenben majd egyszer a papir végére ér. Mi tudjuk, hogy sosem, és mindig örömmel fedezzük fel a Tettamanti Béla világáról érkező újabb híradásokat, hol épp lapunk oldalain, hol egy új kiállításon. Most épp Szegeden, a Kass Galériában, május 20.-ig. Odatalálnak, csak kövessék a vonalakat.