Kritikák

Vissza

P. Szűcs Julianna: Tettamanti, az értelmiségi

Dorottya kiállítás, Népszabadság 2001. július 01.

A törött félgömb nála szemöldökkel, szemmel, orral megvert látomás.

Tizenegyedik szöveg nélküli rajza szembogarat ábrázol. A szempillák, a szemhéj, még a fehéi is, pontozott technikával megoldott részletező elő adásmódban készült. A szemzugot elhagyó és középre vágott pupilla, a becsillanó írisszel kombinálva, eléggé mogorva, leginkább még a végítélet istene hord ilyet legnépuralmistább pillanataiban. Hordana, ha nem szerepelne a kompozícióban még két derék, egyszerű rajzolatú hórukk-munkás, amint éppen beigazítja a jelenést. De szerepel, és ezúton üzeni: ez a világbíró tekintet csak dekoráció! Csak odagurították, mint egy Ünnepi stallumot! Csak ideiglenesen rögzítették, mint egy alkalmi címert! Ne féljetek ti megfélemlítettek — kacsint a szembogár helyett a láthatatlan rendező. Ha „kiviselkedte magát” a szem, a tekintély fénye kihuny és jöhetnek a díszlet tologatók megint.

Tettamanti Béla grafikus? karikaturista? illusztrátor? A Dorottya Galériában kiállított művei általában ezt a szerkezeti sémát követik. Abszurd persze, nincs olyan szakvélemény, amely kihagyná vele kapcsolatban ezt a jelzőt. De hogyan abszurd, ez itt a kérdés. Mert nem az az érdekes, hogy a férfialakok feje helyett gyakran kezet hordanak. Volt már ilyen a középkor végi pokolábrázolásokban. Vagy hogy egy tollszemből elcsöppenő paca női aktot formáz. Ilyesmiből éltek a klasszikus szürrealisták. Hanem az, ahogyan a „kézfejű” meg a „pacatestű” belesétál a környezetébe, ahogyan szembesül az ábra többi elemével.

Kézfej Úr egzisztenciája például az árnyrajzhoz kötődik. Se mélység, se részlet, se semmi, az ő klubjában így hordják a látványt. Csakhogy Kézfej úr a nyolcadik szöveg nélküli mű tanúsága szerint hirtelen szembe találkozik egy fürdőruhás szép női torzóval, amelynek teste viszont a komputertomográf rétegfelvételeinek modorában készült, nem beszélve a hölgy „agymintás” kalapjának, valamint a horizonton bekarikázó velocipédes bácsinak a körülményesen szecessziós stílusáról. Más. A szintén árnyruhát hordó Paca kisasszony a szó szoros értelmében olyan világba csöppen, amelyben a tollat irányító felsőbb hatalom keze a képes értelmező szótárak szakszerű szárazságát idézi, a szerteszét sétáló öltönyös férfiak a fotográfiák szellemét, a képkeretre könyöklő kisangyal pedig Raffaello Sanzio urbinói festőt.

Kié itt a tér? Ki a nyerő? Melyik „uralkodó szellem” az érvényes? Tettamanti ábrái arról szólnak, hogy az erő — minden erő — viszonylagos. Hogy amely motívum, fordulat, stílus első pillanatban hegemón helyzetűnek látszik, az finom analízis után már inkább vesztésre áll. Hogy amely motívum, fordulat, stílus mono polhelyzetével visszaélve földbe döngöli a többit, az könnyen rosszul járhat, mert a rajz egy parányi, ellenőrizetlen papírfelületén hirtelen összeszerveződik valami más, és ez a más ellehetetleníti, összeroppantja, kiröhögteti a pöffeszkedő főalakzatot.

Sajtótörténeti tény, hogy a Népszabadság szombati mellékletének első oldalán, az utóbbi években, ott, ahol az arra érdemesnek tartott független szellemóriások szoktak megnyilatkozni, közéjük tördeltetik egy-egy Tettamanti-grafika. Nem véletlenül. Ezen első oldalakon általában politológiáról és gazdaságról, világállapotról és nemzetveszélyről illik beszélni. Rengeteg „ság”-ról és „ség” ről, valamint „izmusról” és „ációról”. Megannyi leképezhetetlen dologról és gondolati kísérletről. A fotósok rendre kibuktak innen szegények, a maguk konkrét haltetemeivel és valóságos hulláival. A hivatásos karikaturisták sorra könnyűnek találtattak a maguk elfogultságaival és léha humorukkal. Tettamanti felemelkedett. Ő nem ment bele a részletekbe, nem figyelte a pártpreferenciák grafikonjait, a GDP alakulását, meg a Nemzeti Színház című rémtörténet aktuális folytatását.

Ilyenkor inkább rajzol egy kezet. A kéz egy törött szegélyű félgömböt tart. Ha a félgömbről az almára asszociálunk, úgy lehet a téma éppen a bűnbeesés. Ha a földgömbre, úgy az univerzum. Ha véletlenül a narancsra, úgy rossz az, aki rosszra gondol. De Tettamanti még ennyi kötöttség elől is kitér. A törött félgömb nála szemöldökkel, szemmel, orral megvert látomás. Belseje pedig úgy üres, hogy közben benne ragyog az egész tejútrendszer. Mutassanak nekem egy szabad értelmiségi vezéresszét, amelyhez ez a rajz valamilyen formában nem illeszthető…